Esszépályázat

A KISEBBSÉGI JOGVÉDŐ INTÉZET
2019. évi ESSZÉPÁLYÁZATa

A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázatot hirdet külhoni magyar egyetemi hallgatóknak (jogász, társadalomtudományi, politológus szak), fiatal jogászoknak és kisebbségvédelemmel foglalkozó pályakezdő külhoni fiataloknak az alábbiak szerint.

  1. A Kisebbségi Jogvédő Intézet esszépályázat kiírásával ösztönzi a kezdő jogászok, valamint a kisebbségvédelem területén tevékenykedő pályakezdő külhoni fiatalok kisebbségvédelemben történő elméleti elmélyedését.
  2. A pályázat célja, hogy a külhonban tanuló egyetemista, valamint pályakezdő fiatalok újabb ismereteket szerezzenek a kisebbségvédelem terén, és bővítsék ezen területen megszerzett tudásukat.
  3. A pályázatra vonatkozó tartalmi és formai követelmények a következők:

Pályázni bármely, a kisebbségvédelmet érintő írással lehet, különös tekintettel az alábbi témákra:

  1. Nemzetbiztonság vs. jogbiztonság – Hogyan sérülnek az alapvető emberi- és kisebbségi jogok a nemzetbiztonság fenntartására való hivatkozással?
  2. Az igazságszolgáltatás függetlensége, különös tekintettel a kisebbségi ügyekre
  3. Kettős állampolgárság problematikája, különös tekintettel a szlovákiai, illetve ukrajnai szabályozásokra
  4. Ombudsmanok szerepe a kisebbségi jogvédelemben (illetve a Vajdaság esetén a tartományi jogvédő szerepe)
  5. Civil szervezetek szerepe és lehetőségei a kisebbségi jogvédelemben
  6. Nyelvhasználati jogok a kisebbségi médiában
  7. Nyelvhasználati jogok az állami és önkormányzati hivatalokban
  8. Kisebbségi szórványközösségek nyelvi revitalizációja
  9. Iskolai szegregáció, nyelvi diszkrimináció, és a magyar nyelviség fenntartásának aktuális problémái
  10. Kéttannyelvű oktatás: az asszimiláció előszobája, vagy a nemzeti kisebbségek sikeres társadalmi integrációjának eszköze?
  11. Tankönyvpiaci beavatkozások, mint a nemzeti kisebbségekkel szembeni diszkrimináció egyik formája

 

  1. A kisebbségi jogérvényesítés diplomáciai- és lobbilehetőségei a Nemzetközi Szervezetek viszonylatában
  2. Nemzetállamok reneszánsza az újjá formálódó Európában: új kihívások a kisebbségi érdekérvényesítés számára
  3. Kisebbségvédelem a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában?
  4. Kisebbségvédelem az Európai Unió Bíróságának esetjogában?
  5. Az Európai Ombudsman és a kisebbségvédelem
  6. Kisebbségi ügyek az Európai Parlament Szakbizottságai előtt
  7. Az EBESZ ajánlások kisebbségvédelmi dimenziói
  8. A nemzeti kisebbségek védelmének megjelenése az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének tevékenységében
  9. Az Európai Unió nyelvi- és kulturális sokszínűségének fenntarthatósága
  10. Milyen hatással van a migrációs válság a hagyományos nemzeti közösségek érdekérvényesítési lehetőségeire?
  11. Infrastruktúrafejlesztés, mint a nemzeti kisebbségekkel szembeni sajátos diszkriminációs eszköz
  12. Decentralizáció és gazdaságfejlesztés: autonómiakoncepciók gazdasági vonatkozásai
  13. Pénzügyi autonómia a határon túli magyar térségekben. Valóban nettó befizetői-e a magyar többségű térségek a központi költségvetéseknek?

A tanulmányokban az elméleti háttér mellett jogesetek, szemléltető példák bemutatását várjuk egy szerzői ív terjedelemben (40.000 karakter). A pályázatokra vonatkozó formai követelményeket lásd a szerzői útmutatóban.

  1. A pályázat beküldésének módja:
    A pályázatokat doc, vagy docx formátumban, elektronikus levélben kérjük benyújtani a intezet@kji.hu címre.
  2. Máshol már megjelent pályamunkákat nem fogadunk be!
  3. Fenntartjuk a jogot, hogy az esetleges visszaélések miatt a beérkezett pályamunkákat plágiumkeresővel vizsgáljuk át.
  4. A pályázat benyújtásának határideje2019. május 31.
  5. A beérkezett pályázatok díjazásáról a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriumának tagjai  május 31-e után 14 napon belül hozzák meg döntésüket, a pályamunkákban feldolgozott témák újszerűsége és hozzáadott értéke alapján.
  6. A legjobban sikerült pályázatokat Kisebbségi Jogvédő Intézet – a pályázó́ nyilatkozatától függően – az Intézet honlapján nyilvánosan hozzáférhetővé teheti, valamint megjelenítheti az Intézet köteteiben. Ebben az esetben fenntartja a jogot a kéziratok nyelvi-stiláris javítására, a szerkezeti elemek egységesítésére, illetve a tipográfia kialakítására.
  7. A nyertes pályázókkal a Kisebbségi Jogvédő Intézet szerződést köt az elkészített pályamű díjazása céljából.
  8. A díjazás mértéke:
    1. helyezés: 110.000 HUF
    2. helyezés: 90.000 HUF
  • helyezés: 70.000 HUF.

A Kuratórium tagjai különdíjat vagy különdíjakat is megállapíthatnak.

  1. A díjazottak az elismerő oklevelet ünnepélyes keretek között vehetik át a Kisebbségi Jogvédő Intézet által 2019 nyarán szervezett nyári egyetemeken. Személyes részvétel akadályoztatása esetén, kérés alapján, postai úton kézbesítjük az oklevelet.
2019. május 24.