Erdély

AZ ERDÉLYI MAGYAR KÖZÖSSÉG

A romániai magyarság a Magyarország államhatárain túl élő legnagyobb magyar közösség. Egy évszázaddal ezelőtt több mint 1 600 000 magyar anyanyelvű élt a történelmi Erdélyben és más olyan területeken, amelyeket az első világháborút követően Magyarországtól Romániához csatoltak (mindezen területeket azóta összefoglalóan Erdélyként is nevezik), azaz a teljes lakosság 32 százaléka. A magyarság kulturális és gazdasági gyengítését, a magyar nyelv használatának visszaszorítását, a lakosság etnikai arányainak változtatását célzó román politika következtében ez az arány folyamatosan romlott, a magyarság lélekszáma a 2011-es népszámlálás szerint már csak 1 millió 238 ezer fő, kevesebb, mint a területen élők 20 százaléka. Ugyanebben az időszakban a hagyományosan soknemzetiségű Erdélyben lényegében eltűnt a szászok történelmileg jelentős közössége.

A legnagyobb magyar tömböt Székelyföld jelenti Erdély keleti részén, a mai Románia közepén. A Székelyföld egyfajta önkormányzatisága sok évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza, de a román állam is biztosított területi autonómiát e történelmi régió legnagyobb részének 1952-től Magyar Autonóm Tartomány (1960-tól Maros-Magyar Autonóm Tartomány) néven. Miután Nicolae Ceaușescu 1965-ben átvette az állampárt vezetését, 1968-ban újjászervezték Románia közigazgatását, megszűntetve az autonóm tartományt.

Noha sokak szerint a kommunista diktatúra csak kirakat-autonómiát teremtett, ahol az emberi jogok általában, s így a kisebbségi jogok is csak igen korlátozottan érvényesülhettek, mégis, az autonóm tartományban a magyarokat kevésbé sújtották diszkriminatív intézkedések, mint Erdély egyéb területén. A Székelyföldön kívüli nagy magyar történelmi városok, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, stb. elveszítették magyar többségüket és kisebbségbe szorultak. A romániai magyar közösség megmaradásához nélkülözhetetlen Székelyföld területi autonómiája és általában az erdélyi magyar autonómiatörekvések sikere, ezért a magyar szervezetek szorgalmazzák az autonómia-statútumok konstruktív vitáját a széleskörű politikai konszenzus kialakítása érdekében.

Noha a 90-es évektől Románia EU-csatlakozásáig fokozatosan megengedőbbé vált a jogszabályi környezet, ennek ellenére a román hatóságok akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, és gátolják az erdélyi magyar közösség azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit anyanyelvén, a maga által választott névvel illesse. Ennek érdekében rendszeresen megfélemlítő hatósági fellépéssel élnek. A törvénynek még a mai napig magyar többségű Hargita és Kovászna megyékben sem sikerül maradéktalanul érvényt szerezni. Az utóbbi időben egyre felerősödő magyarellenes támadások miatt megrendült az erdélyi magyar közösség biztonságérzete, számos területen korlátozzák a kisebbségi jogokat. Hivatásos feljelentők munkálkodnak azon, hogy az erdélyi magyarság megszerzett jogaiból visszavegyenek. A magyarság szervezetei sürgetik a jogszabályok gyakorlatba ültetését és a valós kétnyelvűség megvalósítását azokon a településeken, ahol a magyarság száma jelentős, vagy meghaladja a 20%-ot.

Erdély kulturális és nyelvi sokszínűségének védelmét elősegítheti az Európa Tanács rendszeres időközönként ismétlődő kisebbségvédelmi monitoring-eljárásainak szabályos lefolytatása. Az európai kisebbségvédelmi elvárásokkal szembemenve, a román kormány lassítja, gátolja e folyamatokat, veszélyeztetve a kisebbségvédelmi egyezmények alapján tett vállalások teljesülésének felülvizsgálatát. Mivel a kormány kisebbségi jogok biztosításáról szóló jelentése legutóbb több mint kétéves késéssel készült el (2016 elején), ráadásul a jogsértések elkendőzésének szándékával, a magyarság legnagyobb szervezete árnyékjelentést  nyújtott be.